Hírdetések

Diáktanítók
Földmérés

KGFB

Magyarországon bármely gépjármű csak akkor vehet részt a közúti forgalomban, ha üzembentartója érvényes felelősségbiztosítással rendelkezik, vagyis az általa okozott kár esetére anyagi felelősséget vállal. 

Tájékoztató a kötelező gépjármű felelősségbztosításokról

2013-tól kezdve megszűnt az a rendszer, amely szerint a biztosítók minden év október 31-ig hirdették meg következő évre szóló tarifáikat. A biztosítási időszak szintén nem a naptári évhez kötődik, hanem főszabály szerint a szerződésben meghatározott kockázatviselés kezdetétől számított egy évre szól. A szerződésre az a díjtarifa lesz érvényes, mely a biztosítási időszak kezdő napján érvényben van.

 

A fogyasztót szerződéskötéskor közlési kötelezettség terheli, amely a valóságnak megfelelő adatszolgáltatást jelenti. A fogyasztónak meg kell adnia az új biztosítási időszak kezdő napját, továbbá biztosítóváltás esetén az előző biztosítási időszakra vonatkozóan a fedezetet nyújtó biztosító nevét, a biztosítást igazoló okirat számát, valamint – ha a fogyasztó már rendelkezik azzal – a kártörténeti rendszerbe (bonus/malus) való besorolást is.

 

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás után baleseti adót kell fizetni. Ha az ügyfél a díj és a megállapított adó együttes összegénél kevesebbet fizetett be, a szerződés díjhátralékossá válik, és akár meg is szűnhet.

 

Jelenleg 12 biztosító kötelező gépjármű felelősség biztosító ajánlatát találja meg oldalunkon.

-Astra Biztosító
-Aegon Biztosító
-Allianz Biztosító
-Generali Biztosító
-Genertel Biztosító
-Groupama Biztosító
-K&H Biztosító
-Mkb Biztosító
-​Signal Biztosító
-Uniqa Biztosító
-Union Biztosító
-Wáberer Biztosító

 

Lehetősége van a kgfb és casco egyetlen adatbevitellel történő, együttes kalkulációjára is.